Hírek : Kikapott a Valencia, csak a Barcelona veretlen. |
Kikapott a Valencia, csak a Barcelona veretlen.
2006.10.16. 08:34
Elszenvedte első vereségét a Valencia a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban, Quique Sánchez Flores együttese a Celta Vigo vendégeként kapott ki 3-2-re. Ez azt jelenti, hogy ha az FC Barcelona a 19 órakor kezdődő rangadón nem kap ki a Sevillától, akkor pontelőnnyel vezeti majd a bajnokságot, ellenkező esetben viszont a Sevilla ugrik a táblázat élére.
Vigóban még a Valencia szerezte meg a vezetést David Navarro találatával a 40. percben, de a Celta még a szünet előtt egyenlíteni tudott – a brazil Fernando Baiano gólja lélektanilag nagyon sokat számított.
A második játékrészből hét perc sem telt el, amikor egy másik brazil Iriney már a vigóiakat juttatta előnyhöz, sőt négy perccel később a dél-amerikai különítmény egy harmadik tagja, az uruguayi Ernesto Fabian Cannobio már 3-1-re módosította az állást.
A tavalyi ezüstérmes hosszú hajrát nyitott, és az 63. percben sikerült is szépítenie Fernando Morientes találatával, de az egyenlítésre már nem futotta az erejéből.
Megszerezte első győzelmét az Athletic Bilbao, a baszkok Katalóniából, a 28. perctől emberhátrányban játszó újonc Tarragona otthonából hozták el a három bajnoki pontot (2-3). A Bilbao az 50. percben már 3-0-ra vezetett, Francsco Javier Yeste két gólt szerzett.
Szintén először tudott nyerni a Racing Santander, amely Pamplonában, az Osasuna stadionjában vendégszerepelt, és Melo büntetőből lőtt góljával győzött (0-1).
A Premiera Divisiónban így most már csak a Real Sociedad nyeretlen, a San Sebastian-i együttest ma a vendég Zaragoza verte meg 3-1-re.
Az FC Barcelona–Sevilla mérkőzés 19 órakor kezdődött, a forduló záró összecsapását, a Betis–Deportivo La Coruna találkozót pedig 21 órakor rendezik meg.
SPANYOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PREMIERA DIVISIÓN)
6. FORDULÓ:
- Celta Vigo–Valencia CF 3-2 (Baiano 45., Iriney 52., Cannobio 56., ill. Navarro 40., Morientes 63.; kiállítva: Gavilan – Sevilla 92.)
- Gimnastic Tarragona–Athletic Bilbao 2-3 (Sarriegi 55. – öngól, Makukula 71., ill. Yeste 11. – 11-esből, 50., Iraola 29.; kiállítva: Banos – Tarragona 28.)
- Levante–Real Mallorca 0-1 (Arango 22.; kiállítva: Kapo – Levante 78.)
- Osasuna–Racing Santander 0-1 (Melo 53. – 11-esből)
- Real Sociedad–Real Zaragoza 1-3 (Prieto 29. – 11-esből, ill. Milito 34. – 11-esből, Diogo 55., Milito 59.; kiállítva: Riva – Sociedad 32.)
- Villarreal–Espanyol 0-0
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Barcelona |
5 |
4 |
1 |
- |
13-4 |
+9 |
13 |
2. Valencia |
6 |
4 |
1 |
1 |
12-5 |
+7 |
13 |
3. Atletico Madrid |
6 |
4 |
1 |
1 |
10-5 |
+5 |
13 |
4. Sevilla |
5 |
4 |
- |
1 |
12-5 |
+7 |
12 |
5. Real Madrid |
6 |
3 |
2 |
1 |
8-3 |
+5 |
11 |
6. Zaragoza |
6 |
3 |
1 |
2 |
14-9 |
+5 |
10 |
7. Deportivo La Coruna |
5 |
3 |
1 |
1 |
7-4 |
+3 |
10 |
8. Recreativo Huelva |
6 |
3 |
1 |
2 |
8-6 |
+2 |
10 |
9. Getafe |
6 |
3 |
1 |
2 |
4-3 |
+1 |
10 |
10. Villarreal |
6 |
2 |
2 |
2 |
5-6 |
-1 |
8 |
11. Mallorca |
6 |
2 |
2 |
2 |
4-5 |
-1 |
8 |
12. Celta Vigo |
6 |
2 |
1 |
3 |
9-11 |
-2 |
7 |
13. Osasuna |
6 |
2 |
1 |
3 |
4-6 |
-2 |
7 |
14. Levante |
6 |
2 |
1 |
3 |
6-11 |
-5 |
7 |
15. Racing Santander |
6 |
1 |
2 |
3 |
4-8 |
-4 |
5 |
16. Espanyol |
6 |
1 |
2 |
3 |
2-6 |
-4 |
5 |
17. Athletic Bilbao |
6 |
1 |
2 |
3 |
6-13 |
-7 |
5 |
18. Tarragona |
6 |
1 |
1 |
4 |
6-13 |
-7 |
4 |
19. Real Betis |
5 |
1 |
- |
4 |
6-8 |
-2 |
3 |
20. Real Sociedad |
6 |
- |
1 |
5 |
5-14 |
-9 |
1 |
|