Hírek : Hűségesek a Juventus-sztárok. |
Hűségesek a Juventus-sztárok.
2006.07.20. 12:22
Újabb két olasz klub kerülhet bajba, miután az ügyészség állítólag terhelő bizonyítékokat talált. Mindeközben az első osztályból kizárt Juventus megtartotta kapusát, Gianluigi Buffont.
Megdöbbentő hírrel jelent meg szerdán az Il Giornale című olasz politikai napilap: az újság szerint a nápolyi ügyészek lehallgatásaiból egyértelműen kiderül, hogy két olyan A-ligás klubnak is a vádlottak padján a helye, amelyeket eddig meg sem érintett a botrány szele. „A nápolyi ügyészség a napokban újabb háromszáz oldalnyi lehallgatási jegyzőkönyvet fog átküldeni a labdarúgó-szövetségnek, rengeteg új információval, amelyek szintén a 2004–2005-ös idényt érintik. A lehallgatásokból kiderül, hogy két olyan egyesület is a bűnösök közé tartozik, amelyeket eddig sehol sem említettek meg”– írja a lap.
A szerdai nap során nem bukkantak elő a nevek, de Alfredo Cazzola, a Bologna elnöke bizonyos értelemben megerősítette az értesülést: „Én úgy tudom, hogy igazából nem négy, hanem hét-nyolc csapatnak kellene a vádlottak padjára kerülnie, így az én Bolognám is visszajutna a legjobbak közé.” Mint ismeretes, Francesco Saverio Borrelli, a szövetség nyomozóirodájának vezetője néhány napja vizsgálódik további A-ligás együttesek (Lecce, Messina, Reggina, Siena) ügyében, ám az Il Giornale szerint olyan csapatokról van szó, amelyeket eddig meg sem érintett a botrány szele. Az „alapügy” közben szép csendben halad előre: minden érdekelt beadta fellebbezését az elsőfokú ítélet ellen, szerdán és csütörtökön azokon a klubokon a sor, amelyek hasznot remélnek a perből (Arezzo, Bologna, Brescia, Lecce, Messina, Treviso), majd szombat reggel fél tízkor a Parco dei Principi nevű ötcsillagos római szállodában megkezdődik a másodfokú tárgyalás.
„Az elsőfokú eljárás során senkinek sem sérült a védekezéshez való joga, bár minden vádlottól ezt hallom. Nem igaz, hogy a gyors lefolyású tárgyalás egyben igazságtalan is, a lassú pedig igazságos. Sietni kell, és mi is igyekszünk tartani a határidőket” – jelentette ki Piero Sandulli, a fellebbviteli bizottság elnöke. Mint ismeretes, az UEFA azt kérte, hogy július 25-re jelöljék ki az európai kupákban induló klubokat. A másodfokú hatóság július 24. és 27. között hozza meg a határozatát. Ha lekésik az UEFA-határidőt, akkor az elsőfokú döntés alapján nevezik az olasz csapatokat.
Végül említsük meg, hogy a ligában elkezdték tanulmányozni az augusztus 26–27-re tervezett bajnoki rajt elhalasztásának lehetőségét.
„A Juventus játékosa akarok maradni a másodosztályban is – mondta Gianluigi Buffon, akihez kétségkívül a nap átigazolási híre kapcsolódik. – Annak idején elköteleztem magam a zebracsíkos mez és a torinói szurkolók mellett, és nem akarok nekik csalódást okozni. Ha a klub úgy dönt, hogy mégis elad, tudomásul veszem, de ha lehet, továbbra is én akarom védeni a Juventus kapuját. A Serie B-ben még úgysem játszottam…”
A Juve (immár világbajnok) hálóőre kedd este menedzserével, Silvano Martinával vacsorázott, és együtt hozták meg a döntést. A kapus megtartása azért is fontos lehet a Juve számára, mert így talán más sztárok is a maradás mellett döntenek. Az első, aki így cselekedett Pavel Nedved, a torinóiak aranylabdás cseh középpályása. A 33 éves klasszis nyaralásából visszatérve bejelentette: mivel még két évig érvényes szerződése van a klubbal, a „zebrák” a B-ligában is számíthatnak a játékára.
A FIFA továbbra is „melegen tartja” a Materazzi–Zidane-ügyet. Szerdán Horácio Elizondo, a világbajnoki döntő játékvezetője jelent meg az illetékesek előtt, hogy elmondja véleményét az esetről (a francia válogatott csapatkapitánya a találkozó 110. percében mellbe fejelte az őt valószínűleg szóban provokáló olasz hátvédet). Az argentin bíró néhány napja egy argentin újságnak elmondta: a finálé után televízión megnézte a meccset, és úgy érezte, elsüllyedt volna szégyenében, ha nem állítja ki a magáról megfeledkező franciát.
Közben Marco Materazzi a sajtón keresztül újabb szócsatába keveredett, ezúttal Lilian Thurammal – a provokatőr azonban most nem az olasz, hanem a francia volt. „Egyes futballistáknak a világon sem kellene lenniük, ők jelentik a labdarúgás sötét, beteg oldalát” – jelentette ki a Juve francia védője. Mint ismeretes, Zinedine Zidane július 20-án jelenik meg a FIFA fegyelmi bizottsága előtt, amely ezt követően hozza majd meg a döntését.
|