Hírek : A Portsmouth vinné Máté Pétert. |
A Portsmouth vinné Máté Pétert.
2006.05.23. 20:53
A debreceni védő felkeltette több európai csapat érdeklődését is, azonban különösen az angol klubok szeretnék Máté Pétert a soraikban tudni. A legfrissebb és legkomolyabb érdeklődő a Portsmouth csapata, amely idén épphogy bent maradt az első osztályban, a 17. helyen végzett.
Az angol Skysports értesülése szerint több angol élvonalbeli csapat is szívesen szerződtetné az U-21-s válogatott egyik kulcsemberét.
Gera Zoltán szigetországi sikere jó talajt jelenthet Máténak. A játékos ügynökei, Sam Stapleton és Vladan Filipovics is megerősítették, hogy a Portsmouth menedzsere, Harry Redknapp mindenképpen szeretné, ha a következő szezonban már a kikötőváros csapatát erősítené a magyar játékos.
Mátét már a Manchester United elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen figyelte több csapat ügynöke, menedzsere, sőt még Olaszországból is volt érdeklődés iránta, akárcsak több debreceni játékos iránt. Ekkor azonban még nem volt eladó.
Az biztos, hogy a magyar védő karrierje felfele szárnyal. A játékos nyáron tért vissza a hajdúságiakhoz Diósgyőrből.
Ugyanis a Debrecen kölcsönadta a miskolciaknak, ezzel is növelve esélyét a folyamatos pályára lépésnek.
Máté tagja az U-21-es válogatottnak és rendszeres lehetőséget kap a bajnokságban is.
A középhátvéd idén 23 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt pedig öt találatot jegyez.
|