Hírek : Benítez 2010-ig marad az Anfielden. |
Benítez 2010-ig marad az Anfielden.
2006.06.02. 18:10
Rafael Benítez meghosszabbította szerződését, így 2010-ig a tavaly Bajnokok Ligáját és Európai Szuper-kupát, idén FA-kupát nyert Liverpool FC vezetőedzője lesz. A spanyol szakember 2004-ben kerütl a Vörösökhöz az Anfield Roadra.
„Nem voltak problémák a tárgyalások során, hiszen maradni akartam. Szerencsére megegyeztünk, már minden dokumentumot elküldtem, aláírva a klubnak” – mondta Rafael Benítez.
A 46 éves tréner úgy érzi, szép sikerek várnak a csapatra a következő években.
„Nagyon boldog vagyok Liverpoolban” – jegyezte meg Benítez.
A Liverpool FC szinte teljesen ugyanolyan forgatókönyv alapján szerezte meg a két trófeát Benítezzel. Tavaly Isztambulban az AC Milan már 3-0-ra vezetett az első játékrészben, de a szünet után a már most is legendának számító Steven Gerrard vezérletével feltámadt az angol gárda. Az egyenlítés után 11-es párbaj döntött, amelynek egyik hőse a lengyel kapus, Jerzy Dudel volt.
A Szuper-kupa találkozó már „simább” volt, már a hosszabbításban eldőlt.
Idén májusban a Liverpool 0-2-ről, majd 2-3-ról egyenlített a West Ham United elleni kupadöntőben, ismét Gerrard vezérletével. Az eredmény alakulásán kívül az is eltért a BL-finálétól, hogy a klasszis ezúttal már két gólt szerzett. A 11-es párbajban a spanyol Jose Reina, vagyis ismét a hálóőr villogott a Benítez-csapatban.
|