Hírek : Javulni kell a portugáloknak |
Javulni kell a portugáloknak
2006.06.13. 20:24
A tegnap este , Angola ellen lejátszott és megnyert mérkőzés után Luiz Felipe Scolari, a portugálok szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott csapata teljesítményéről, ugyanakkor abban is megegyezik a véleménye a játékosaival, hogy a későbbiek folyamán többet kell majd nyújtania a luzitán gárdának. Az edző a döntőig tervezi csapata szereplését.
Tegnap este Pauleta korai góljával nyert Portugália az afrikai újonc, Angola ellen. Bár helyzetek sokaságát dolgozták ki Figóék, előnyüket nem tudták növelni.
„Nincs olyan meccs, ami könnyű lenne. Ez az amit világbajnokságnak neveznek” – kezdte értékelését Scolari mester.
„Megvan a három pont, amire a későbbiekben építhetünk. Volt a mérkőzésnek olyan időszaka, amikor az ellenfelünk jobb volt nálunk a középpályán, de a nagyobb helyzeteket mi alakítottuk ki.”
A brazilokkal világbajnokságot nyerő kapitány nem nevezte a kezdőbe Decót, bár egy nappal korábban még úgy tűnt, hogy kezdő lesz a Barcelona középpályása.
„Amennyiben a Mexikó elleni mérkőzésünkön még nyílt lesz a továbbjutás kérdése, elképzelhető, hogy pályára lép Deco” – mondta a tréner. „Lehet hogy csak rosszabb lenne az állapota. A legjobb, ha megvárjuk, míg ismét felépül.”
„A győzelem, még ha csak a legkisebb különbséggel is, kitűnő. Ez volt a célunk, ezt el is értük. Ha megnézzük a többi eredményt, nem volt eddig olyan csapat, amely könnyen nyert. Például a svédek – a világ egyik legjobb csapata. De egy jól szervezett Trinidad és Tobago ellen csak döntetlenre voltak képesek.”
„A gyors gól megnyugtatott minket, és kidolgoztunk 3-4 tiszta helyzetet, de egyet sem tudtunk értékesíteni. A legfontosabb a győzelem, hiszen még hat meccs van hátra (a döntőig).”
A mérkőzés egyetlen góljának szerzője. Pauleta, is úgy vélekedik, hogy muszáj feljavulniuk a későbbiekben.
„Az első meccs mindig nehéz, de lépésről lépésre kell javulni. Jobban kell játszanunk” – nyilatkozta a francia Paris St. Germainban légióskodó csatár.
Hasonlóan gondolkodik a csapat „nagy öregje”, Luis Figo is.
„Jól szervezetten játszottunk, és néha jól is, de voltak olyan időszakok, amikor elvesztettük a ritmusunkat.”
Portugália legközelebb 17-én, Irán ellen lép pályára.
|